leaf-546383Akkor jöjjön most egyik kedvenc írónőm Szabó Judit, számomra legkedvesebb meséje. Kívánok ezzel a történettel sok erőt, kitartást, és energiát az új év feladataihoz, terveinek megvalósításához.

Használati útmutató csak annyi: Olvasd el és hagyd, hogy hasson Rád! 🙂

“Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy csodaszép kert, melynek közepén egy ősrégi, óriási nagy fa állt. Koronája az égbe nyúlt, gyökerei a Föld Anya méhéig. Megszámlálhatatlanul sok levele volt, és tekintélyes vaskos törzse.

Élte ezen a fán egy levélke, pontosan a fa alatt kanyargó folyó felett. Ez a folyó gyönyörű volt, kristálytiszta vizében tündököltek hófehér kavicsai, illatait már messziről lehetett érezni, és amikor rásütött a Nap, az egész környék megállt, és csak őt csodálta. Nem lehetett tudni, honnan ered a folyó: a végtelenségből jött, és oda is tért vissza.

Történt egyszer, hogy egy éjjelen nagy-nagy vihar támadt. A szél belekapaszkodott a fa ágaiba, és tépte-cibálta őket. A levélke társaival együtt éppen aludt, amikor a fergeteg letépte őket az ágról. Arra eszméltek fel, hogy lefelé tartanak, egyenesen a folyó felé. Mikor sikeresen megérkeztek a vízre, először megborzongtak kissé az eddig még nem tapasztalt hidegtől és nedvességtől, meglepte őket a folyó sebes sodrása. Ijedten kapálóztak, megpróbáltak fennmaradni a víz felszínén, de mindig újabb és újabb veszedelmekkel találkoztak.

A mi kis levélkénk is derekasan küzdött az árral, megállás nélkül kalimpált, hogy minél kellemesebben utazzon, ha már idekerült. Mivel azonban nem ismerte eléggé a folyót és annak törvényeit, bizony nagy meglepetések érték időnként. Előfordult, hogy kövek közé került, ahol alaposan megütötte magát, vagy túl magasra emelkedett ki a vízből, ahol pedig megperzselte a Nap, de olyan is volt, hogy túl mélyre merült a vízben, és úgy tűnt összecsapnak a hullámok a feje felett. Szerencsére azonban túljutott minden nagyobb veszedelmen.

Sokáig küszködött ilyen módon a vízzel, amikor egyszer azt mondta magában: „Kell, hogy legyen valami ami segít, hogy kényelmesen utazzam ezen a folyón és ne törjem magam össze-vissza.” És elkezdett kitartóan kutatni. Először szétnézett, megnézte, hogyan utaznak társai. Igen sokféle utazást látott maga körül. Néhány dolgot, amit valóban hasznosnak és hatékonynak tartott, meg is tanult tőlük. Ez sokat segített neki, már kevesebbszer került az egyik vagy a másik part közelébe, vagy a mély vízbe, de érezte, hogy még nagyon hiányzik valami ahhoz, amire vágyik. Kérdezgette társait, hogyan lehet ezen a folyón könnyedén és kellemesen utazni, de kevés választ kapott. Időnként elúszott mellette egy-két öreg, bölcs falevél, akiket szintén megkérdezett, de szűkszavú válaszaikkal nem sokra ment. „Keresd a harmóniát”, vagy „Ismerd meg az áramlást” – mondták neki, de ő nem nagyon értette e szavak jelentését.

Egyik éjjel, amikor mélyen és édesen aludt, csodálatos álmot látott. Azt álmodta, hogy könnyedén felrepül, és a magasból látja a folyót, s csodák-csodájára saját magát is, ahogy a folyón úszik. Nagyon furcsa volt Neki e látvány, ezért kissé elidőzött mellette. Minél jobban nézegette a folyót és önmagát, annál jobban tetszett neki mindez. A folyó muzsikáját hallgatva elmerengett egy kicsit, és egyszer csak észrevette, hogy feltárulnak előtte a folyó áramlásának titkai. Látta, hogy milyen áramlatok merre, s hogyan vonulnak. Ennek nagyon megörült, mert korábban nem is gondolta, hogy ilyen létezhet. És nemcsak látta az áramlást, hanem érezte is a folyó ritmusát, dallamát, ami nagyon megtetszett neki. El volt bűvölve attól a sok szépségtől, amit felfedezett a folyóban, s most már nagyon örült, hogy ő is ezen a folyón utazik.

Ahogy így kívülről nézegette a folyót, meglátta magát is rajta. Észrevette, hogyan evickél hol jobbra, hol balra, hol le, hol fel, és látta, hogy bizony sokszor éppen a folyó sodrásával ellenkező irányba csapkod. Ez bizony jól kifárasztotta, és időnként még a kedvét is elvette az utazástól. Miközben onnan fentről figyelte magát, egyszer csak azt is érzékelte, hogy saját magában, belül milyen folyamatok zajlanak. Látta ezeknek a folyamatoknak a mozgását, áramlását, irányát – érezte a ritmusukat, hallotta zenéjüket is. Ebben a zenében voltak hamis hangok, de időnként már megszólalt a tiszta összhang is.

És a levélke ott állt: hallotta, látta, érezte a folyó áramlását, ritmusát, zenéjét – és látta, hallotta, érezte a saját magában zajló folyamatok áramlását, ritmusát és zenéjét. És akkor megértette, mit kell tennie: a benső áramlást össze kell hangolnia a külsővel, a folyóéval, a benső ritmust a külsőhöz kell igazítania, a benső zenét a külső muzsika részéve kell tennie.

E csodálatos felismerés hatására egy mély, belső folyamat indult meg benne. A levélke látta, ahogyan a benső áramlás, ritmus és zene összehangolódik a külsővel, a folyóéval, majd észrevette, hogy egyre kevesebb a disszonancia, s végre megszólal lelkében a tökéletes összhang, amire már régóta vágyott. Elmerült ebben a nagyszerű látványban, s csak arra lett figyelmes, hogy hajnal van, süt a Nap, s ő felébredt. Ez a reggel azonban más volt, mint a többi. Minden tagjában érezte a változást, az álom megvalósult: már valóban érezte, látta, hallotta a folyó minden rezdülését, s érezte saját ritmusát is. A bensőt összehangolta a külsővel, a külsőt a belsővel, s csodálatos dolgot tapasztalt: már nem kellett küszködnie a folyóval, mert a folyó vitte őt, szerette és gondoskodott róla, mint kedves gyermekéről.

S a levélke mély békével a lelkében úszott tovább. Egyre többet értett s érzett meg a folyóból – hiszen valahol egyek voltak már – s ezáltal egész lényében növekedett a rend, a béke, a szeretet, s a harmónia. Érezte a folyó áramlását önmagában, s önmaga áramlását a folyóban. Így a kicsi levélke lassan részévé vált mindennek, és a mindenség hajlékra lelt őbenne, a pedig egy pontban, a szívében találkozott, ahol átalakultak egymásba, létrehozva az élet örök, boldog és mindig megújuló áramlását”.