BLOG

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy csodálatosan szép, állatokkal teli tanya. Ezt a tanyát egy Gazda vezette, aki mindig állatai, és földje érdekét nézte, sosem volt célja ezek kizsákmányolása a több pénz reményében. Vallotta, ha békében él a természettel, békét lel önmagán belül is. Ez meg is látszott a gazdaságon. Mindenfelé gondosan ápolt, gyönyörű gyümölcsösök, veteményesek voltak. Amik nemcsak az ott lakók testét, hanem lelkét is táplálták. Azonban ez nem jelentette azt, hogy a Gazda ne dolgoztatta volna állatait, egyáltalán nem. Keményen, de összhangban szorgoskodtak, amikor ideje volta munkának. Cserébe mindent megadott nekik: jó minőségű takarmányt, kényelmes istállót, és szeretetteli gondoskodást. Így amikor eljött az este, az állatok elégedetten pihenhettek szállásukon. Történt egy szép napon, hogy a Gazda egy barna szőrű kiscsikóval tért haza, akit az erődben talált egy fához kötve. A csikó borzasztóan nézett ki. Bordái majd kiszúrták bőrét, sörénye bogánccsal volt tele, és erősen sántított. Valószínűleg előző gazdája hagyta magára, aki a sántítás miatt úgy ítélte meg, csak a gond lenne vele, semmi hasznát sem venné. A lovacska nem is igazán értette mi történik vele. Mindentől és mindenkitől rettegett. Ennek megfelelően – bár már jó kezekbe került – állandóan rúgott, harapott, lábával a földet kapálta és felágaskodott, ha valaki, vagy akár valamely másik ló a közelébe merészkedett. A Gazda azonban nem adta fel. Kedves szavakkal csitítgatta, szeretgette, ápolgatta, és minden alkalommal, végtelen türelemmel és szeretettel közeledett felé. A törődés meghozta eredményét, a lovacska aranyszín selymes sörénye csak úgy szikrázott a napfényben, ahogy a karámban nyargalászott. Bár külsején már nem látszott a sötét erdőben eltöltött ínséges idő következménye – sántítása is elmúlt, a törődésnek hála-, de lelkében még nagyon is elevenen égtek a sebek, amit az akkor érzett mélységes félelem, pánik és rettegés okozott. Hónapok teltek el, de a lovacska bizalmatlansága nem csökkent, továbbra is kezelhetetlen maradt. Mondta is a piacon a többi ember a Gazdának: „- Ej, bolond vagy Te! Nem való az a ló semmire, csak a pénzt viszi.” „- Legfeljebb kolbásznak való.” – vihogták mások rosszindulatúan. A Gazda rájuk sem hederített. Tudta, hogy a szeretet a kulcs a kiscsikóhoz. Elhatározta, hogy tart ameddig tart, de megszelídíti. Ahogy telt az idő, a lovacska viselkedése kezdett megváltozni. Már nem nyargalt el olyan gyorsan, amikor meglátta a Gazdát, és a földet is már csak úgy tessék-lássék kapálta lábával. A változás érezhetően elindult. Egy napon aztán a lovacska, aki időközben igazi táltos paripává cseperedett, lassan elkezdett magától közeledni a Gazdához. Fejét vállára hajtotta, és hagyta, hogy az ember átfonja nyakát karjaival, és egy ritmusra lélegezzen vele. Megtörtént a csoda. Ló és lovasa együtt nemesedett ezen a hosszú, közös úton, mígnem elérték céljukat. Azóta mindennap, mikor találkoznak, a lovacska fut még egy kört a karámban, és kapál egy kicsit a lábával, mielőtt odamegy a Gazdához. De mindketten tudják, hogy ez már csak játék. A kettejük, közös, titkos játéka, ami emlékezteti őket arra, hogy honnan indultak.

Biztos ismered a régi mondást, miszerint a Türelem rózsát terem 🙂 Mit is takar ez a népi bölcsesség valójában, és miért is jó az ha türelmesek vagyunk? Szerintem te is voltál már olyan helyzetben, amikor valami megvalósulása még nagyon távolinak tűnt. Mondjuk már május elején az augusztusi tengerparti nyaralást várod, bárcsak itt lenne már hiphop. Persze ilyenkor az idő, becsapós módon, mintha direkt bennünket akarna kicselezni még inkább lelassul. Amikor nincs ráhatásunk arra, hogy a megvalósulás idejét közelebb hozzuk, igyekszünk elterelni figyelmünket, és valami másra fókuszálni, hogy könnyebb legyen elviselni az idő múlását. Abban az esetben, amikor tudunk tenni valamit vágyunk megvalósulása érdekében, akkor is ugyanebben a cipőben járunk. Végezzük egyik feladatot a másik után és közben folyton azt kérdezgetjük, hogy „mi mindent megteszünk, miért nem értük már el célunkat?”. Azért érezzük így, mert a világ azt hiteti el, azt tanítja, hogy mindent megkaphatunk, mégpedig azonnal. Most rögtön. Nem kell várni. Amint felbukkan a vágy bennünk valami iránt, rögtön megkaphatjuk, mert az nekünk jár. Gondoljunk csak a tárgyak esetében a hitel lehetőségére. Vágyunk egy óriási tv-re, igaz a pénzünk csak fél év múlva gyűlne rá össze, de hitellel akár már holnap a miénk lehet. Ilyenkor kalkulálunk, számolunk, majd úgy döntünk, hogy végül is miért kéne várnunk, nem is bukunk olyan sokat, meg hát a pénz úgyis meglesz rá, csak nem most, akár megvehetjük hitelre is. Pedig van ennél jobb út. A türelem az, ami engedi a helyzeteket kibontakoztatni a maguk tökéletességében, teljes valójában. Ha elkapkodjuk, ha nem várunk, ha mindent mindig azonnal, és rögtön akarunk, akkor nem teremtünk lehetőséget arra, hogy a legjobb lehetőség valósuljon meg. Nézzünk körül a természetben. Mindennek megvan a maga ideje, a maga ritmusa. Egy virág kinyílásának, egy alma megérésének, vagy egy kisbaba megszületésének is megvan a maga ideje. Mi lenne, ha ezt nem fogadnánk el és nem tudnánk kivárni az idejét? Nem gyönyörködhetnénk a virágban, éretlenül kukába dobnánk az almánkat és a kisbaba egészségét kockáztatnánk. Fogadjuk el, hogy ahogy a természetben, a mi életünkben is mindennek megvan a maga ideje, picit lépjünk hátra és várjunk. Adjunk lehetőséget, hogy a helyzetek kibontakozzanak a maguk módján. Mutassák meg, hogy miért is érkeztek életünkbe. Itt nem arra gondolok, hogyha vágyunk valamire, akkor ne tegyünk semmit és dőljünk hátra, inkább arra, hogy amikor minden tőlünk telhetőt megtettünk egy cél elérésre érdekében, legyünk elégedettek. Ne kérdezgessük magunktól, a világtól, 5 percenként, hogy mikor történik már meg, hanem tudjuk, hogy amint itt az ideje meg fog valósulni. A türelem, a várakozásra szánt idő, felértékeli vágyunk beteljesülését. Emlékezzünk vissza, gyerekkorunkban mennyire vártuk a Karácsonyt. Tudtuk, hogy el fog jönni, azt is, hogy lesz valami ajándék a fa alatt, és semmi, de semmi befolyásunk nem volt rá, hogy előrébb hozzuk. Sokszor nem is maga az ajándék volt az ami miatt annyira nagyon értékes volt számunkra, hanem a várakozás volt az ami felemelte ezt az ünnepet számunkra. Attól volt olyan értékes, hogy már novemberben azt számoltuk mennyit kell aludni. Nyúljunk vissza ezen emlékünkhöz, és intsük magunkat türelemre, amikor amúgy sincs befolyásunk egy esemény idejének bekövetkeztére. Hagyjuk, hogy céljaink akkor valósuljanak meg, amikor valóban készen állunk rá! Bízzunk benne, hogy minden pont a legjobb időben érkezik életünkbe!

Az Elsősegély csepp (Rescue Remedy) a Bach virágterápia egyetlen keveréke, amit maga Dr. Edward Bach, a virágterápia megalkotója talált ki, elsősorban akut helyzetek kezelésére. A terápia alapelve, hogy mindig személyre szabottan alakítjuk ki a keveréket az egyén igényei, problémái alapján, mindig magát a klienst nézzük. Kivétel ez alól az Elsősegély csepp, amit mindig változatlan formában alkalmazunk mindenkinél. Maga Bach doktor már 1930-ban megmentette vele egy halász életét. A halász nagy viharba keveredett és a mentőcsapat eszméletlen állapotban húzta a partra. Bach doktor ezzel a keverékkel bekente a halász ajkait, aki pár percen belül magához tért. Alkalmazása – amint azt a neve is elárulja – elsősorban vészhelyzetekben, hirtelen jelentkező testi vagy lelki traumák esetén ajánlott. Testi traumák: baleseteket követően, balesetek miatti megrázkódtatás esetén műtét utáni regenerálódás elősegítésére hirtelen előtörő fájdalmak, fejfájás, fogfájás, enyhítésére menstruációs panaszok csillapítására Lelki traumák válás, szakítás haláleset rossz hírek, megrázó élmények ijedtség, súlyos stressz, erős félelmek veszekedések Megelőzésként vizsga állásinterjú tárgyalás fogorvostól, repüléstől való félelem Természetesen a fenti felsorolás nem teljes, hiszen használata minden olyan esetben ajánlott, ami számunkra stresszt, szorongást okoz, legyen az akár autóvezetés, sportverseny vagy emberek előtti szereplés. Bátran legyünk kreatívak, ne mérlegeljünk, hogy vajon az adott esemény traumának, stresszhelyzetnek számít-e, a fontos, hogy számunkra mi jelent megterhelést és abban az esetben alkalmazzuk bátran. Mindig elámulok a klienseimtől kapott visszajelzések alapján, hogy milyen sokoldalúan és sokféle helyzetben tud segítséget nyújtani ez a keverék. A keverék öt eredeti Bach-virágesszenciából áll: Napvirág: túlfokozott izgalmi állapot, pánik megelőzésére, illetve enyhítésére Cseresznyeszilva: a kontroll elveszítésétől való félelem, a kontrollálatlan fizikai tünetek (izzadás, remegés) megelőzésére, enyhítésére Erdei Iszalag: segít a jelenben maradni, ájulás, révedezés ellen hatásos Nebáncsvirág: izgatottság, türelmetlenség megelőzésére, enyhítésére Ernyős Madártej: testi vagy lelki trauma feldolgozásának elősegítésére Használata: Súlyos megrázkódtatás esetén akár negyedóránként is bevehető. Pohárba téve, 2-3dl vízhez 3-4 cseppet adagolva, apró kortyokban fogyasztható. Szedését állapotjavulásig ismételhetjük. Ha víz nem áll rendelkezésünkre, akkor cseppentsük az eszenciát közvetlenül a nyelvre. Megelőzésként napi négy alkalommal való bevétele ajánlott. Gyerekek esetén is nyugodtan alkalmazható, azonban ha ódzkodunk a minimális alkoholtartalmától, akkor cseppentsük meleg teába, vagy használjunk Elsősegély krémet, amit ha a pulzuspontokra kenünk, ugyanazt a hatást érhetjük el. Fontos kiemelnem, hogy súlyos balesetek és sérülések esetén az Elsősegély cseppek szedése nem helyettesíti az alapos orvosi vizsgálatot, sem egyéb orvosi beavatkozást! A tapasztalatom azt mutatja, hogy az Elsősegély csepp hatékonysága még azoknak az embereknek is elnyeri a jóindulatát, akik többnyire csak a gyógyszerekben hisznek. Mindenkinek javaslom alkalmazását, hiszen egy végtelenül szelíd és egyszerű gyógymódról van szó, ami segít bennünket jó hangulatunk helyreállításában. Harmóniára fel! 🙂

Akkor jöjjön most egyik kedvenc írónőm Szabó Judit, számomra legkedvesebb meséje. Kívánok ezzel a történettel sok erőt, kitartást, és energiát az új év feladataihoz, terveinek megvalósításához. Használati útmutató csak annyi: Olvasd el és hagyd, hogy hasson Rád! 🙂 “Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, volt egy csodaszép kert, melynek közepén egy ősrégi, óriási nagy fa állt. Koronája az égbe nyúlt, gyökerei a Föld Anya méhéig. Megszámlálhatatlanul sok levele volt, és tekintélyes vaskos törzse. Élte ezen a fán egy levélke, pontosan a fa alatt kanyargó folyó felett. Ez a folyó gyönyörű volt, kristálytiszta vizében tündököltek hófehér kavicsai, illatait már messziről lehetett érezni, és amikor rásütött a Nap, az egész környék megállt, és csak őt csodálta. Nem lehetett tudni, honnan ered a folyó: a végtelenségből jött, és oda is tért vissza. Történt egyszer, hogy egy éjjelen nagy-nagy vihar támadt. A szél belekapaszkodott a fa ágaiba, és tépte-cibálta őket. A levélke társaival együtt éppen aludt, amikor a fergeteg letépte őket az ágról. Arra eszméltek fel, hogy lefelé tartanak, egyenesen a folyó felé. Mikor sikeresen megérkeztek a vízre, először megborzongtak kissé az eddig még nem tapasztalt hidegtől és nedvességtől, meglepte őket a folyó sebes sodrása. Ijedten kapálóztak, megpróbáltak fennmaradni a víz felszínén, de mindig újabb és újabb veszedelmekkel találkoztak. A mi kis levélkénk is derekasan küzdött az árral, megállás nélkül kalimpált, hogy minél kellemesebben utazzon, ha már idekerült. Mivel azonban nem ismerte eléggé a folyót és annak törvényeit, bizony nagy meglepetések érték időnként. Előfordult, hogy kövek közé került, ahol alaposan megütötte magát, vagy túl magasra emelkedett ki a vízből, ahol pedig megperzselte a Nap, de olyan is volt, hogy túl mélyre merült a vízben, és úgy tűnt összecsapnak a hullámok a feje felett. Szerencsére azonban túljutott minden nagyobb veszedelmen. Sokáig küszködött ilyen módon a vízzel, amikor egyszer azt mondta magában: „Kell, hogy legyen valami ami segít, hogy kényelmesen utazzam ezen a folyón és ne törjem magam össze-vissza.” És elkezdett kitartóan kutatni. Először szétnézett, megnézte, hogyan utaznak társai. Igen sokféle utazást látott maga körül. Néhány dolgot, amit valóban hasznosnak és hatékonynak tartott, meg is tanult tőlük. Ez sokat segített neki, már kevesebbszer került az egyik vagy a másik part közelébe, vagy a mély vízbe, de érezte, hogy még nagyon hiányzik valami ahhoz, amire vágyik. Kérdezgette társait, hogyan lehet ezen a folyón könnyedén és kellemesen utazni, de kevés választ kapott. Időnként elúszott mellette egy-két öreg, bölcs falevél, akiket szintén megkérdezett, de szűkszavú válaszaikkal nem sokra ment. „Keresd a harmóniát”, vagy „Ismerd meg az áramlást” – mondták neki, de ő nem nagyon értette e szavak jelentését. Egyik éjjel, amikor mélyen és édesen aludt, csodálatos álmot látott. Azt álmodta, hogy könnyedén felrepül, és a magasból látja a folyót, s csodák-csodájára saját magát is, ahogy a folyón úszik. Nagyon furcsa volt Neki e látvány, ezért kissé elidőzött mellette. Minél jobban nézegette a folyót és önmagát, annál jobban tetszett neki mindez. A folyó muzsikáját hallgatva elmerengett egy kicsit, és egyszer csak észrevette, hogy feltárulnak előtte a folyó áramlásának titkai. Látta, hogy milyen áramlatok merre, s hogyan vonulnak. Ennek nagyon megörült, mert korábban nem is gondolta, hogy ilyen létezhet. És nemcsak látta az áramlást, hanem érezte is a folyó ritmusát, dallamát, ami nagyon megtetszett neki. El volt bűvölve attól a sok szépségtől, amit felfedezett a folyóban, s most már nagyon örült, hogy ő is ezen a folyón utazik. Ahogy így kívülről nézegette a folyót, meglátta magát is rajta. Észrevette, hogyan evickél hol jobbra, hol balra, hol le, hol fel, és látta, hogy bizony sokszor éppen a folyó sodrásával ellenkező irányba csapkod. Ez bizony jól kifárasztotta, és időnként még a kedvét is elvette az utazástól. Miközben onnan fentről figyelte magát, egyszer csak azt is érzékelte, hogy saját magában, belül milyen folyamatok zajlanak. Látta ezeknek a folyamatoknak a mozgását, áramlását, irányát – érezte a ritmusukat, hallotta zenéjüket is. Ebben a zenében voltak hamis hangok, de időnként már megszólalt a tiszta összhang is. És a levélke ott állt: hallotta, látta, érezte a folyó áramlását, ritmusát, zenéjét – és látta, hallotta, érezte a saját magában zajló folyamatok áramlását, ritmusát és zenéjét. És akkor megértette, mit kell tennie: a benső áramlást össze kell hangolnia a külsővel, a folyóéval, a benső ritmust a külsőhöz kell igazítania, a benső zenét a külső muzsika részéve kell tennie. E csodálatos felismerés hatására egy mély, belső folyamat indult meg benne. A levélke látta, ahogyan a benső áramlás, ritmus és zene összehangolódik a külsővel, a folyóéval, majd észrevette, hogy egyre kevesebb a disszonancia, s végre megszólal lelkében a tökéletes összhang, amire már régóta vágyott. Elmerült ebben a nagyszerű látványban, s csak arra lett figyelmes, hogy hajnal van, süt a Nap, s ő felébredt. Ez a reggel azonban más volt, mint a többi. Minden tagjában érezte a változást, az álom megvalósult: már valóban érezte, látta, hallotta a folyó minden rezdülését, s érezte saját ritmusát is. A bensőt összehangolta a külsővel, a külsőt a belsővel, s csodálatos dolgot tapasztalt: már nem kellett küszködnie a folyóval, mert a folyó vitte őt, szerette és gondoskodott róla, mint kedves gyermekéről. S a levélke mély békével a lelkében úszott tovább. Egyre többet értett s érzett meg a folyóból – hiszen valahol egyek voltak már – s ezáltal egész lényében növekedett a rend, a béke, a szeretet, s a harmónia. Érezte a folyó áramlását önmagában, s önmaga áramlását a folyóban. Így a kicsi levélke lassan részévé vált mindennek, és a mindenség hajlékra lelt őbenne, a pedig egy pontban, a szívében találkozott, ahol átalakultak egymásba, létrehozva az élet örök, boldog és mindig megújuló áramlását”.

Kinek mit jelent az elengedés, elfogadás? Jelent-e bármit is? Sok ember szerint egy spirituális fogalom, nem összeegyeztethető a hétköznapokkal. Pedig ha mélyebben megvizsgáljuk a két fenti fogalmat, akkor meglátjuk, milyen sok vetülete van és miért is fontos számunkra, hogy gyakoroljuk. Az elengedés és az elfogadás, rosszabb esetben az elengedés, elfogadás hiánya valójában életünk minden szálát át meg át fonja, . Gondoljuk el, hogy csalódásaink, kudarcaink oka legtöbbször nem maga a kialakult helyzet, hanem az ahhoz kapcsolódó elvárásaink. Akár ha egy versenyt nézünk – melyen második helyet érünk el -, inkább csalódottak vagyunk, pedig milyen szép eredmény az is. Vagy egy hétköznapibb példa: hányszor képzeljük el reggel, hogy milyen sok teendőt el fogunk végezni aznap, és amikor a nap végén azt látjuk, hogy hiába adtunk bele mindent, jó esetben is csak a lista feléig jutottunk. Holott az már önmagában is nagy teljesítmény volt, de ahelyett, hogy megdicsérnénk magunkat, elégedetlenül fekszünk le este. Pusztán azért, mert nem sikerült elvárásainkat teljesíteni. A megoldás ebben az esetben az lenne, hogy elfogadjuk, hogy ez most így jött össze, és megveregetjük a vállunkat, hogy ez is nagy eredmény és nyugodtan alhatunk. A fenti példa egy olyan helyzetet idéz, amikor tevékeny részesei vagyunk annak, hogy teljesítsük elvárásainkat. De valljuk be, ebből van kevesebb. Legtöbbször olyan elvárásaink vannak, amikre csekélyebb befolyással bírunk. Például a kollégánk legyen kedvesebb, a társunk igazán feleségül vehetne már ennyi év után stb. Ide mindenki nyugodtan helyettesítse be a sajátjait. Vizsgáljuk meg, hogy az adott szituációk mennyi bosszúságot, csalódottságot, negatív érzést okoznak életünkben. Mennyivel könnyebb lenne, ha ezektől mind megszabadulhatnánk. Nézzük meg például, hogy ha reggel a kollégánk nem köszön, az kinek is rossz valójában? Neki? Neki biztosan nem, ő jól érzi magát, elkávézgat az asztalánál. Akkor kinek? Nekünk! Amikor arra gondolunk, hogy nem igaz, hogy nem képes kipréselni magából azt, hogy „Jó reggelt!”, mi vagyunk azok, akik felhúzzák magukat ezen. Jogos lenne-e az elvárás? Talán igen, de ez a lényegen nem változtat. Mi ártunk magunknak azzal, ha bosszankodunk, ha haragot táplálunk, a kollégánk, ő köszöni szépen, jól elvan. Mit tehetünk magunkért? Elengedjük az elvárásainkat, és elfogadjuk, hogy ő ilyen. Megvonjuk a vállunkat, azt mondjuk: „Ez van.”, majd megyünk tovább, mintha mi sem történt volna. Ezt nem érte tesszük, hanem saját magunkért. Jusson ez eszetekbe mindig, ha hasonló helyzettel találjátok magatokat szemben. A két fogalom, az ELENGEDÉS és az ELFOGADÁS véleményem szerint kéz a kézben jár. Elengedjük a bennünk kialakult képet és elfogadjuk a valóságot. Ha tudatosak vagyunk, óriási energiákat leszünk képesek felszabadítani magunkban. Ha úgy érzed, hogy ez még nehezen megy neked, a Bach-virágterápia kiválóan tud támogatni ilyen területen is. Amúgy meg légy türelmes magaddal, ami, meglátod, egyre könnyebb lesz! 🙂

Van olyan időszak amikor úgy érezzük, hogy az életünk egy mókuskerék, nem tart sehova sem, csak feladatok végtelen sorozata. Talán azt gondoljuk, hogy már a céljaink sem fontosak, egyáltalán azok a saját céljaink, vagy valaki más sugallatára tettük magunkévá? Esetleg felmerül bennünk, hogy már célokat sem érdemes kitűzni, hiszen miután egyet elértünk, már lép is a helyébe a következő a listán. Közben pedig mi magunk valahol elvesztünk, elfelejtünk megállni, és befelé nézni, megvizsgálva, hogy jó-e az irány, tényleg ezt akarjuk-e. Javaslom, hogy először is állj meg és kapcsolj ki mindent: televíziót, rádiót, telefont és élvezd a csendet. Éld át újra ezt az érzést ami valójában természetes közegünk. Kezdd el meghallani, igen „HALLANI” gondolataidat, érzéseidet. Most azt kérdezed, hogy de mégis hogyan? A válaszom: ne kérdezd, hanem próbáld ki! Meglátod ott lesznek, észre fogod venni őket. Majd miután ez már megy, kezdd el figyelni őket és csoportosítsd. Rendezd őket kategóriába, mintha csak mappákba raknád az iratokat témakörönként. Legyen például Félelem mappa. Ide jöhetnek a következő témák: Vajon eléggé szeret? Ugye nem sülök bele a holnapi prezentációba? Teljesen egészséges vagyok? Folytathatnám a sort, de ezt rátok bízom. 🙂 Legyen ugyanakkor Öröm mappa is, minden olyan dologgal, ami számodra örömet ad. Például: De jó a kislányom elkezdett járni! Jó érzés, ahogy a párom ma mosolyogva ágyba hozta a kávét! Kedvesek voltak az eladók a boltban stb. Miután ez megvan, akkor nézd meg a mappák arányait. Melyikből van több? A pozitív vagy a negatív töltetű mappák száma dominál? Majd ezt bontsd tovább: a mappákon belül melyikben van több „irat”? Az Öröm mappában van-e több bejegyzés vagy a félelem mappában? Amikor végeztél, akkor kapsz egy tiszta képet arról, hogy hogyan is élsz most valójában. Mennyire van jelen az öröm az életedben és mennyire van jelen a félelem? Amennyiben az eredmények amiket kaptál nem töltenek el elégedettséggel, tégy ellene! Ha kevés az öröm, akkor találd ki mi okoz örömöt számodra és törekedj rá, hogy megteremtsd őket. Ha túl sok a félelem és úgy érzed nincs kiút, keress módszereket, segítőket, amik kibillentenek a félelemvezéreltségből. Ha befejezted az elemzést és elégedett vagy, akkor akár más szempontból is magadra tekinthetsz. Például: Vágyak – Elégedetlenség Vajon sok vágyam van-e ami még nem teljesült? Tényleg mindegyik olyan fontos? Tényleg az én vágyaim? Ha igen, mit tehetnék, hogy megtörténjenek? Az Elégedetlenség mappa mennyire vastag? Valóban ennyire sok okom van az elégedetlenségre? Ezt sokáig lehet folytatni sok aspektusból. Tanácsom, hogy azzal indulj el amelyik számodra a leginkább fontos. Az, hogy a negatív mappák számát, vastagságát csökkented, vagy a pozitívokat növeled csak RAJTAD ÁLL! Légy bátor és kezdd el a vizsgálatot minél hamarabb, találj ki újabb és újabb nézőpontokat! Észreveszed majd, hogy tisztán ki fog rajzolódni merre is indulj. Ha esetleg úgy érzed megakadtál, ne feledd, lelked mindig szól hozzád. Egyelőre csak suttogni tud, ezért csendre és odafigyelésre van szüksége, hogy meghalld a hangját. Ha úgy gondolod, hogy az elején segítségre van szükséged a vele való kommunikációban, ajánlom figyelmedbe a Lélekhang terápiát, aminek segítségével a suttogást kiabálássá is erősíthetjük! 🙂                                                                                                             Kép forrása: karriertipp.hu

Mindannyian tartunk valahova, vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni. Hiszen mindennek van kezdete és vége. Egyenesben gondolkozunk, hiszen úgy véljük, hogy megszületünk, majd végigjárjuk az életünket, ami egyszer majd véget ér. De ha megfigyeljük világunkat, akkor észrevehetjük, hogy semmi sem lineáris igazán. A természetben is körforgás van, a földünk is egy gömb, ahogy a többi bolygó is. Miért gondoljuk hát, hogy ez alól pont az emberi élet lenne a kivétel? Nem az. Mi is szüntelen körforgásban élünk. Ha nem is hisszük, hogy lelkünk újra meg újra visszatér, akkor elég, ha csak a gyermekeinkre gondolunk meg a szüleinkre, nagyszüleinkre. Amikor még ők is kicsik voltak, majd felnőttek, gyerekeik, majd unokáik lettek és mind tovább adtak valamit magukból az utánuk következőknek. Mi ez, ha nem egy körforgás? Az egyik az élete végéhez közeledik, de már itt egy új élet ami tovább visz valamit a régiből. Ahol az illető mindig ad egy darabot magából. Nemcsak biológiailag örökít, hanem a törődésével, az élményeivel formálja saját gyermekeit, az életével, amivel példát mutatva arra ösztökéli utódját, hogyha tetszik neki, akkor tegyen majd ő is így a saját gyermekeivel, vagy éppen ellenkezőleg, ha nem, akkor kerülje azt a magatartásformát. Ugye ismerjük ezt? Amikor megfogadjuk, hogy mi aztán a saját gyerekeinkkel soha, de soha nem fogunk ezt vagy azt tenni, amit a mi szüleink tettek velünk. Gondoljunk csak bele, mennyire meghatároznak minket gyermekkori élményeink! Jobban, mint gondolnánk. Az elszenvedett traumák, vagy éppen a jó élmények határozzák meg sokszor egy adott helyzethez való viszonyulásunkat. Vegyünk egy egyszerű példát. Gyermekként szüleink elvittek bennünket a vidámparkba, ahol biztonságot jelentő, ölelő karjukban átélhettük a hullámvasút vagy éppen a szellemkastély izgalmát, és egy csodálatos élményekkel teli nap végén mosollyal az arcunkon emlékeztünk vissza az elmúlt nap eseményeire. Így, felnőttként, mi is örömmel és várakozással telve visszük el saját csemetéinket is, hogy élvezzék a vidámpark nyújtotta lehetőségeket, ezáltal is tovább adva a pozitív élményeket szemünk fényének. Mi a helyzet azonban akkor, ha nem így éltük meg mi magunk gyerekként a vidámparkot. Ha féltünk felülni a hullámvasútra, csak nem mertük elmondani, hogy nehogy kis pisisnek tartsanak (főleg ha az összes barátunk utazott már rajta). Ha végig azért sikítoztunk, mert féltünk, hogy kiesünk a kocsiból, ha a szellemkastély sötétje nem rejtélyes, hanem félelmetes volt számunkra. Ugye mennyire másképpen fogjuk érezni magunkat a nap végén? Valószínűleg sosem fogjuk elvinni saját utódainkat a vidámparkba, hiszen nincs ott semmi jó dolog – szerintünk. Ez csak egyetlen kiragadott példa, hogy mennyire meghatározzák saját gondolataink az utánunk következő generációkat, hogy a mi életünk egyik kis élménye hány ember életére lesz hatással. Hiszen az előbbi példát nézve, valószínűleg az a szülő, aki nem viszi el gyermekét a saját rossz emlékei miatt a vidámparkba, esélyt sem ad neki, hogy saját maga alkothasson képet róla, hogy ő maga dönthesse el, hogy szereti-e vagy sem. Persze a szülő szeretetből teszi, meg akarja kímélni gyermekét egy rossz élménytől, de akkor is elveszi a döntés lehetőségét, aki lehet, hogy a későbbiekben szintén nem fogja elvinni gyermekét, így akár több generáció is kimarad a vidámpark nyújtotta élvezetekből. Nyilván ezt a példát rá lehet húzni bármire az életünkben. De fontos látni, hogy saját életünk mennyire meghatározó mások számára, hogy mennyire össze vagyunk kötve más emberekkel, olyanokkal is, akik még meg sem születtek. Ezért fontos a tudatosság, fontos felismerni, hogy hol vannak a blokkjaink, hogy mi magunk határozzuk meg az utunkat, és ne csak a múltban átélt tapasztalatok irányítsanak bennünket. Ebben nyújt nagy segítséget a kineziológia, valamint a lélekhang terápia, általuk megszabadulhatunk ezektől a blokkoktól, hogy mi magunk döntsünk az utunkról. Ne csak magunkért tegyük ezt, hanem gyermekeinkért, unokáinkért is!

Sok helyen hallani, olvasni, manapság, hogy milyen fontos önmagunk szeretete. De vajon tudjuk értelmezni, hogy mit is jelent ez a mondat: „Szeresd ömagad!” Vannak, akiknek ezek csak szavak, de nem látja a „Szeresd önmagad!” tanácsa mögött megbúvó jelentést. Mások  kívülről próbálják megközelíteni ezt a kérdést, amire a következő választ adja: Igen szeretem, hogy olyan szép hosszú a hajam vagy vékony a derekam – a külsőségekkel való elégedettséged hosszasan sorolhatnám. Másvalaki az önszeretet kapcsán valamelyik tulajdonságára gondol: igen szeretem, mert szerintem jószívű vagyok vagy  mert segítek az embereknek. De ez a kérdés nem erre vonatkozik, nem egyetlen vagy több külső-belső tulajdonságodra. A kérdés arra irányul, hogy Te szereted-e magad? Azt az embert, aki vagy? X. Y.-t, aki most vagy? Ugye ez így már nehezebb kérdés? Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt a kérdést elmaszatoljuk. Sokan mondják: szeretem magam, majd jönnek a „mégis, jobb lenne ha” felsorolások. Jobb lenne, ha türelmesebb lennék a gyerekekkel és a férjemmel, ha többet sportolnék, ha feszesebb lenne a bőröm. Önmagunk szeretete azonban önmagunk elfogadását jelenti. Azt, aki most vagy. Azt, akinek nem feszes a bőre, aki nem türelmes a családjával. Aki itt és most vagy. Nem könnyű. Kérdezhetnéd, de miért is olyan fontos ez? Fontos, nagyon is, a legfontosabbak egyike. Miért? Ha szereted magad, mindekit szeretsz Ha el tudod fogadni a saját gyengeségeidet, akkor el tudod fogadni másokét. Ha a munkahelyeden  gondod van azzal, hogy mások előtt prezentálj, megértőbb leszel más előadásán, még ha gyenge is az előadó, arra gondolván, hogy biztosan ő is ezzel a nehézséggel küzd. Nem az jut eszedbe rögtön, hogy jaj de unalmas, milyen lassan beszél. Meglátod a helyzet mögött az embert is, aki hasonló problémákkal küzd, mint te, és az ítélkezés tovaszáll. Ha szereted magad, nem várod el, hogy mások szeressenek Természetesen nem arra gondolok, hogy nem számít, hogyha senki sem szeret. A lényeg inkább az, hogy nem várjuk, mások jobban szeressenek annál, mint amire képesek. Az erőnk nem a külső visszajelzésektől lesz óriási, hanem abból a belső meggyőződésből fakad, hogy jók vagyunk így, ahogy vagyunk. Például ha egy rohanós hétköznap reggelén a kollégánk nem mosolyogva köszön vissza, hanem csak odavet egy „jó reggelt”-et, az első gondolatunk nem az lesz, hogy velünk van baja. A valósághoz közelebb járunk, ha arra gondolunk, hogy nehéz reggele van, mert beteg a gyereke, emiatt egész éjjel nem aludt és aggódik érte. Ha szeretjük magunkat, nem adunk akkora hangsúlyt mások véleményére, hiszen tisztában vagyunk saját értékeinkkel. Ha szereted magad, kiállsz magadért Az elvárások magunkkal szemben egy bizonyos szintig jók, sőt szükségesek ahhoz, hogy motiváljanak a fejlődésben. De akadályok is lehetnek, ha túl szigorúak vagyunk saját magunkkal. Esetleg gátolhatnak abban, hogy jobb legyen a kapcsolatunk más emberekkel. Régebben az önbizalomhiányomat erőszakossággal palástoltam. A munkahelyemen minden reggel volt egy értekezlet, ahol küzdelem folyt azért, hogy az előző napi veszteséget melyik részleg fogja elkönyvelni. A találkozóra mindig rákészültem, és szinte erőszakosan hangoztattam az igazamat. Úgy éreztem, csak akkor vesznek komolyan, hogyha kemény vagyok. Hiányzott az a belső szilárdság, hogy elhiggyem magamról, hogy enélkül is meg tudom győzni a többieket az igazamról. Túl nagy elvárásokat támasztottam magammal szemben, azt gondoltam, hogy még nincs elég gyakorlatom, nem végeztem kommunikációs tréningeket, a többiek biztos jobbak nálam ebben. Ezek az általam felállított korlátok meggátoltak abban, hogy magamat adjam, és emiatt mind szakmailag, mind emberileg eltávolodtam az érintett kollégáktól. Ha normálisan kiálltam volna az érdekeimért, higgadtan rendezhettük volna ezeket az ügyeket és esetleg később még egy közös kávézás is belefért volna a büfében. Ha szereted magad könnyebben teremtesz kapcsolatot más emberekkel Ha elismered saját értékeid és képességeid, akkor nem tartod kevesebbre magad más embereknél. Nem érzed azt, hogy versenyezned kell velük, hiszen tudod, hogy nekik is megvannak az értékeik, ahogy neked is. Bátrabban  tudsz ismerkedni, hiszen nincs mitől félned. Nem fogsz azon gondolkozni, hogy vajon most mit gondolnak rólam? Vajon viccesnek találnak majd? Vagy csak udvariasak és azért társalognak velem? Még rosszabb, hogyha a félelmeink miatt oda se megyünk, elszalasztva új és érdekes emberek megismerését, akikkel akár értékes barátságok is kialakulhattak volna. Mindezt pusztán amiatt szalasztjuk el, mert nem tartottuk magunkat elég jónak. Gyorssegély a mindennapokra Ha a fent ecsetelt szituációk egyikébe-másikába már volt „szerencséd” belecsöppenni, nincs ok a búslakodásra. Van egy gyors és könnyel elvégezhető gyakorlat, amit javaslok, próbálj ki (persze csak ha kedvet érzel hozzá). Állj oda a tükör elé, nézz mélyen a saját szemedbe és mondd: „Szeretlek!” majd mosolyogj magadra. Ajánlom, hogy reggel csináld ezt a gyakorlatot, mintegy megadva a nap hangulatát. Végezd rendszeresen, és figyeld a változásokat. Ha ennél gyorsabb változást szeretnél elérni, ajánlom figyelmedbe a Bach virágterápiát, ahol több virágesszencia is segítségedre lehet az önelfogadás elősegítésével kapcsolatban (is).

Az teljesen természetes, hogy orvoshoz fordulunk, ha a testünkkel valami nincs rendben. A szervezetünk fájdalommal jelzi, ha az egészség megbomlott, az orvos a tünetek alapján vizsgálja a betegséget, írja elő a gyógymódot. Miért van az, hogy a lelkünk esetében nem így teszünk? Miért fordítunk lelkünk jelzéseire kevés figyelmet? Sajnos legtöbbször tudomást sem veszünk a kialakult lelki diszharmóniáról, megtanulunk együtt élni vele. Például ha alvászavaraink vannak, jó esetben megiszunk egy csésze nyugtató teát, enyhítve a tüneteket, rosszabb esetben megtanulunk együtt élni ezzel és a korra vagy az időjárásra fogjuk a dolgot. És nem értjük miért vagyunk kimerültek, fásultak vagy éppen ingerültek. Miért nem mennek  a dolgok olyan könnyedén, ahogy eddig. Tudom, milyen ez, átéltem már korábban. Ám egyszer eljött az a pont, amikor úgy éreztem, ez nem mehet tovább. A megoldás utólag nagyon egyszerűnek tűnik és később nem értettem, sőt haragudtam magamra, hogy miért szenvedtem hónapokig, miért keserítettem meg a körülöttem lévők életét ennyi ideig, mikor csak egy kis erőfeszítés kellett a változáshoz. Csak annyi, hogy felismerjem, nem akarom, hogy ez a helyzet továbbra is fennálljon, és legyen bátorságom elindulni megkeresni a megoldást és ki is tartani mellette. Több energiámat vette el a probléma figyelmen kívül hagyása, elnyomása, mint magának a gyógymódnak a végrehajtása. Megoldás Ne várjuk meg ezt a pontot hanem lépjünk hamarabb! Létfontosságú, hogy a testünk mellett odafigyeljünk a lelkünkre is. Tudatosítsuk magunkban, ha valami nincs rendben és figyeljük lelkünk rezgéseire. Ne nyomjuk el és ne hagyjuk figyelmen kívül, mit üzen a bensőnk, mert később a helyzet csak egyre súlyosabb lesz, akár testi problémák is kialakulhatnak. Ezért mindenkit arra bátorítok, hogyha nem érzi kiegyensúlyozottnak magát, nézzen magába, szánjon időt arra, hogy átgondolja, mi is az, ami elromlott. Kérjen megfelelő segítséget, keresse meg a számára szimpatikus terápiát, hogy újra megtapasztalja, milyen az, amikor harmóniában él. Az általam alkalmazott gyógymódokkal (reiki, Bach virágterápia, Lélekhang, kineziológia, ásványgyógyászat) ebben tudok segíteni. Terápiáimról az alábbi linken tud tájékozódni: Terápiák